Előző bejegyzésemben elmeséltem, milyen érzéseket kelt az emberben az, amikor húsz esztendősen közlik vele, hogy női teste ellenére XY kromoszómákkal, valamint herékkel született, és soha nem lehet gyereke. Felfoghatatlan sokk volt nekem ez akkor, bele sem tudtam gondolni milyen hosszú út vár még rám, mire helyre teszem magamban a dolgokat - ugyanakkor hazudnék, ha azt mondanám, nem voltak előjelek.

Nehéz is lenne pontosan meghatározni annak idejét, amikortól genetikai állapotom első tünetei megmutatkoztak, mindenesetre bizonyos, hogy tizenhárom – tizennégy éves korom körül már érzékeltem, hogy a testemben nem működik minden tekintetben tökéletesen. Világéletemben magas gyerek voltam, egy fejjel túlnőve kortársaim nagy részét, s ehhez egy relatíve erős csontozat és vékony, de nem kifejezetten vézna testalkat járult. Ez a testmagasságtól eltekintve szokványos leírása egy gyereknek, így egészen felső tagozatos koromig úgy tűnt, minden rendben. Jött a pubertáskor – csak éppenséggel lassan, kis intenzitással, épp, hogy észrevehető változásokkal. Kiszélesedett ugyan a csípőm, megnyúltak a végtagjaim, s legnagyobb örömömre a melleim is kezdtek kikerekedni, egyébiránt testalkatom nőiesedése meglehetősen mérsékelt volt, testszőrzetem meg egyáltalán nem is indult fejlődésnek, és ami még fontosabb - nem jött meg az első menzeszem se. Míg osztálytársnőim egyre inkább nőiesek lettek, én továbbra is egy nagyra nyúlt gyerek testében éltem. Állandó beszédtéma volt köztünk, hogy ki mennyi változást tapasztal magán, mikor jött meg az első havibaja, mennyi kellemetlenséggel jár ez, mekkorára nőttek a melleik, s mennyire kikerekedtek – nálam meg jóformán csak testmagasságom és csontozatom mutatta, hogy idősebb vagyok. Irigyeltem őket. Irigyeltem, mert az ő testük normálisan működött (az enyémmel sem volt semmi baj, de akkor ezt még nem tudtam elfogadni). Irigyeltem nőisségüket. Irigyeltem tőlük a fejlődést magát, mert én egy helyben toporogtam. Irigyeltem, hogy elkezdtek érdeklődni a fiúk irántuk. Irigyeltem a testszőrzetüket. Irigyeltem őket azért is, mert ők igazi nőkké váltak, én meg ennyivel is kevesebb voltam náluk. Irigyeltem őket, mert nem lógtak ki a sorból. Mivel a diskurzusok nagy része is ebben a témában volt, emiatt mindig kívülállónak éreztem magam, nem tudtam érdemben hozzászólni a témákhoz. Gyűlöltem. Hosszú évekre kiterjedő testképzavarom is ekkor kezdődhetett. Tizennégy éves koromban aztán mindennemű változás leállt, s ebben a testben rekedtem hosszú évekre. Rettenetesen utáltam önmagam, a fejlődésben megrekedt testemet, hibáztattam azért, mert a bennem lévő nőt nem engedte kibontakozni. Rengeteget panaszkodtam erről barátnőimnek, akik bár igyekeztek mindig türelemre inteni, egy időn túl nyilvánvalóan megunták örökös siránkozásomat. Csak a remény távolban pislákoló fénye volt az, ami tartotta bennem a lelket azokban az időkben, legalábbis egy ideig. Egyszer, amikor osztálytársnőimmel együtt mentünk haza az iskolából, újra szóba került ez a téma, amikor egyikőjük közölte velem, hogy a menstruáció első megjelenésének előjele az erősödő testszőrzet, mely nálam hiányzott. Nem állítom, hogy kizárólag ez vezetett ahhoz, hogy nem sokkal később elkezdjem borotválni magam, mintegy mesterségesen előidézve a szőrzetem megerősödését, de az bizonyos, hogy ekkor gondoltam rá először. Sok év távlatából visszagondolva eme cselekedetemre, motivációm inkább lehetett a valóság, a szégyenem elfedése, semmint, hogy olyan legyek, mint mindenki más. Magamat akartam becsapni, mondhatni sikeresen, mert ezentúl nem volt látható a probléma. A későbbi diagnózisok felállítását ez nagyban megnehezítette.

Mivel a menzeszem nem jött meg továbbra sem, ezért anyámmal elmentünk egy általam megnevezni nem kívánt kórházba, ahol a szokásos vérvételen és külső genitális vizsgálatokon kívül ultrahangot is végeztek rajtam, gondolhatnánk, hogy a lehető legalaposabban utána jártak a dolgoknak. A hormonvizsgálat laboreredményei igencsak alacsony értékeket mutattak, az ultrahangfelvétel tanulságai szerint mind a méhem, mind a petefészkeim (erre a későbbiekben még kitérek) alulfejlettek voltak, de a külső genitális vizsgálaton is megállapították, hogy a hüvelyem igencsak szűk, példának okáért a jövőben tampont sem fogok tudni használni. Ez nem volt számomra újdonság. Empirikus és teoretikus tudásom között voltak apró eltérések. A leleteken ott találkoztam először a primer amenorrhoea kifejezéssel, mely hosszú évekre egy mágikus tabuszóvá vált, volt benne valami vészjósló, és egyben megnyugtató, de valódi jelentését mélyen elástam magamban. Nem nevezhetők kimondottan elégségesnek a fenti információk, ennek ellenére az orvos mindent rendben talált, nem tartotta szükségesnek további vizsgálatok elvégzését, és utamra engedett azzal a felkiáltással, hogy ha tizennyolc éves koromig sem jön meg, majd akkor menjek vissza. Jóformán megszidott, amiért ilyen korán (15 évesen) elmentem nőgyógyászhoz. Mintha csak ő is az igazságot akarta volna elhallgatni előlem, mindenesetre már akkor is igen furcsa volt nekem ez az attitűd…